Termőterület hasznosítása környezetbarát módon – Interjú Csapó Gáborral, Pusztacsalád polgármesterével

2019-05-17

Hogyan hasznosítható környezetbarát módon, de mégis hatékonyan a nem jó minőségű, évek óta parlagon álló termőterület? Erre tudják a megfelelő választ Und és Pusztacsalád települések.

Általuk két kis Győr-Moson-Sopron megyei település szállt be a legkorszerűbb energiatermelésbe. Piaci erőforrásokból 1,1 MW teljesítményű naperőművek épülnek a két községben, melynek telepítésével és működtetésével a Pannon Green Power Kft-t bízták meg. Mindkét beruházás által termelt áram évente 700 család energiafogyasztását biztosítja majd, tervezhetően legkésőbb 2020 nyarától. A beruházás körülményeiről kérdeztük Pusztacsalád polgármesterét, Csapó Gábort.

– Minek köszönhető ez a beruházás? Honnan jött az ötlet?
– Még évekkel ezelőtt Tényőn részt vettem egy megújuló energiával foglalkozó konferencián. Ott kezdtem el rajta gondolkodni, hogy gazdaságilag megérné-e Pusztacsaládon egy ilyen naperőmű telepítése? Első lépésként az E.ON-t kerestem meg, ahonnan ki is jött néhány szakember, de végül ez a vonal nem járt sikerrel, mivel az E.ON cégpolitikájába sajnos a jelen jogi és politikai környezetben nem fér bele ilyen típusú beruházások kivitelezése. Azonban nagyon segítőkészek voltak és azt tanácsolták, hogy próbáljunk meg pályázni. Nem adtam fel és második próbálkozásként megkerestem az áramszolgáltatót, azonban ők sem tudtak a segítségünkre lenni. Végül egy szakmai főrumon találkoztam a Pannon Green Power Kft. embereivel és elkezdődött egy komolyabb szakmai beszélgetés, melynek tárgya 4 kiserőmű telepítése volt. Az önkormányzat pont ezen időszakban elkezdett kialakítani egy ipari parkot közel 15 hektáron (ez korábban 4-5 ha volt) és az egyeztetések eredményeképpen ezek a naperőművek is ide kerülnek beépítésre. A rendezési tervbe mi már bele is illesztettük a naperőműveket.

– Mikor történt ez a találkozás? Mikor kezdődtek el a tárgyalások, azaz mennyi időt vett igénybe ez előkészítés?
– 2017-ben találkoztunk először a cég képviselőivel, de utána még sok munkánk volt abban, hogy eljussunk az alapkőletételhez. Tavaly augusztusban lett az említett terület, ahová a naperőműveket is telepíti a beruházó cég, ipari park, előtte még a termőföldeknek a művelési ágból történő kivonását kellett elvégeznünk. Ezek a területek alapvetően rossz minőségű talajszerkezetűek, nem érdemes rajtuk mezőgazdasági művelést folytatni. Korábban, mintegy 15 éve még nyárfás szennyvíztisztító telepítését tervezték ide, de ez végül nem valósult meg. A tárgyalások során 3 potenciális területet szemléltünk meg közösen és végülis, ez bizonyult a legideálisabbnak egy fotovoltaikus erőmű telepítéséhez. Azonban ez a terület akkor még a szükségesnél kisebb volt, így néhány földcserére, felvásárlásra volt szükség ahhoz, hogy egy nagyobb, homogénebb területet álljon a rendelkezésünkre az ipari park létesítéséhez.

– Tehát egy hosszabb tudatos gazdaságpolitika eredményeként lehet most ezt az időkapszulát itt az ipari park, illetve az első körben kialakításra kerülő két naperőmű területén elhelyezni?
– Én 2014 óta vagyok Pusztacsalád polgármestere, előtte pedig az önkormányzati testület tagjaként vettem részt a község gazdasági és politikai életében. A település korábban nem rendelkezett meghatározó gazdasági programmal. Mikor megválasztottak, én azt a célt tűztem ki magunk elé, hogy ne csak az adóbevételekből legyen pénzügyi forrása a településnek. Azonban ahhoz, hogy önállóan is tudjunk fejlődni, egy önálló, jól megfogalmazott és kidolgozott gazdasági programra van szükségünk. Az előbb említett célt szolgálja az ipari park is.

A testület lelkesedése a naperőművet illetően nem volt akkora kezdetben, mint az enyém, de az tény mindenkit hamar meggyőzött, hogy egy hosszú évek óta hasznosítatlan területre egy 40 évre szóló bérleti és beruházói szerződés csak kedvező lehet a településnek. Ebben a konstrukcióban, amit a Pannon Green Power vázolt fel nekünk, Pusztacsaládnak nem kellett pénzügyi forrással beszállni az erőmű telepítésébe, illetve minden engedélyt, szerződést az áramszolgáltatóval, a szakhatóságokkal, a kormányhivatallal ők intézték.

– Milyen egyéb gazdasági szempontok szóltak még amellett, hogy a Pannon Green Power által kínált csomagot válasszák?
– Engem személy szerint az energiapolitika nagyon foglalkoztat, hiszek benne és nagyon fontosnak is tartom. Mi ezzel a vállalással lehet, hogy nem óriási mértékben, de hozzájárulunk ahhoz, hogy kisebb legyen az ország energia import igénye. A kezdetben megépülő 2 darab 0,572 MW teljesítményű naperőmű 700 család évi  energiafogyasztását biztosítja majd.

Emellett gondolnunk kell a jövő nemzedékére. Nem tudjuk, hogy 40 év múlva – ami a várható élettartama egy ilyen napelemparknak -, az akkori pusztacsaládi emberek hogy fognak erről a technológiáról, illetve ipari parkról gondolkodni. A szerződésünk több opciót is felkínál a 40 év alatt. Ha a község tehetőssé válik, akkor tulajdonba is veheti az erőműveket vagy épp a község a saját áramellátását biztosíthatja bizonyos feltételek mellett. A környéken felépült nagyerőművekből nagyon kevés haszna van az adott önkormányzatoknak, ezzel szemben a mi üzleti tervünk nagyon kedvező a település számára. A szerződésünk aranybetűs pontja a 40. év vége, amikor is az akkori pusztacsaládi generáció saját maga dönthet majd arról, hogy ez az erőmű megszüntetésre kerül vagy inkább felújítják. Bízom benne, hogy mikor majd letelik a 40 év és felnyitják az időkapszulát, amit mi most itt elhelyezünk, megfogadják azokat a gondolatokat, amiket megosztunk velük.

Még azt szeretném megemlíteni, hogy a szerződés részét képezi a helyi erőforrások bevonása olyan munkafolyamatok során, ami nem igényel szaktudást, illetve az erőmű területén a fűnyírást juhokkal végezzük.

– Vannak a településnek jövőbeli céljai a megújuló energiaforrások területén?
– Nagyon nyitottak vagyunk ezen a területen. Terveink szerint az új ipari park északi területén a közeljövőben még egy 1 MW teljesítmény naperőmű épülne, sőt egy geotermikus hűtőház is szerepel a tervek között, amit teljes egészében napelemes tetőszerkezet fedne.

– Az alapján, amit eddig megtudtam a település vezetésének elvégzett projektjeiről, kijelenthetem, hogy Pusztacsalád nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre.
– Sajnos évekkel ezelőtt egy illegális szeméttelepet hoztak létre a településen, amit sikerült felszámolnunk és ezt nagy sikernek könyvelem el környezetvédelmi szempontból is. Emellett sikerült a lakosság egészében egy környezettudatos magatartást kialakítani, így a hulladékgyűjtés évek óta szelektíven történik községünkben, sőt évente lomtalanítást is szervezünk.

Bízom benne, hogy sikerül minden elképzelésünk kivitelezése és jól példával szolgálhatunk e terén a környező településeknek is.